KIDTEACHER PROGRAM

A sakk az egyetlen egy olyan sportág, ahol korosztálytól függetlenül rendszeresen találkoznak felnőttek és gyerekek is egy-egy mérkőzésen. Sőt, sokszor a gyerekek kerülnek ki a partikból győztesen. Mi hiszünk benne, hogy ha már ilyen fiatalon jelen van a gyerekekben a versenyekhez és győzelemhez kellő tudás, onnan már tényleg csak egy lépés, hogy megtanulják átadni másoknak is mindezt. 

A sakk igazi hivatás is lehet, mi pedig lelkesen támogatjuk minden diákunkat ezen a téren. KidTeacher programunkba az edzői hivatást kipróbálni, kitanulni vágyó 10-18 éves diákokat várunk. 

Képzésünk során betekintést nyernek a diákok a sakkoktatás alapjaiba, edzői technikákba, az egyéni-csoportos edzések megtartásának különbözőségeibe, tananyagok összeállításába, megtanult anyagok kikérdezésének módjába. 

Programunk elvégeztével Chess Producer edzői oklevelet kapnak a diákok. Ifjú edzőinket sikeres vizsgájuk után sok szeretettel fogadjuk saját iskolánk tanári karában is, hiszen képesek lesznek teljesen kezdő szinttől akár lichess 1500-as szintű tanítványokat is oktatni.       

Mit tanulunk a KidTeacher program alatt?

Saját tudásunk felismerése

  • Megnyitás műveltség
  • Karpov és az anakonda középjátéka
  • 100 Végjáték, amit tudnom kell
  • Taktikafejlesztés Yusupov módra
  • Sakkelvek és lélektan
  • Gyorstalpaló sakktörténelem Philidortól Botvinnikig
  • Sakkozás számítógépen
  • Felkészülés egy versenypartira, majd játszmaelemzés

Oktatástan

  • Beszélgetés az oktatás alapelveiről
  • Rávezető és rokon játékok
  • Beszélgetés a ChessProducer oktatási tematikájáról
  • Komplett sakkozás alapjainak átadása

Gyakorlat

  • Minden óra után házifeladat
  • Tanfolyam végén vizsga

A KidTeacher programba való jelentkezés feltételei:

Minden KidTeacher programba jelentkező diákunknak kötelező felvételi vizsgát tennie. A felvételi vizsga két körből áll. Az első körben felmérjük a diák jelenlegi szintjét és tudását, a második körben pedig egy 15 perces motivációs beszélgetést tartunk arról, hogy miért szeretne sakkedzővé válni.

Felvételi vizsga menete:

  • Szintfelmérő vizsga.
  • 15 perces motivációs beszélgetés 

Tanfolyam hossza: 

8 x 2,5óra

Időpont: 

Keddenként 17.00-19.30

Tanfolyam díja:

– 20.000 Ft / fő